Kapcsolat

Karrier

Kapcsolat

Oldaltérkép

Typical Interview Process | Pfizer
Az interjú folyamata

A Pfizernél az interjúk a munkaerő-felvételi értékelési folyamat fontos részét képezik. Az interjú célja, hogy jobban megismerjük Önt, lehetőséget adjunk arra, hogy megossza velünk addig megszerzett nagyszerű eredményeit, és lehetőséget adjunk arra, hogy megismerje vállalatunkat.

Az interjúk folyamata általában hasonló struktúrát követ, de az egyes szerepkörök esetében lehetnek eltérések. Előfordulhat, hogy felkérjük Önt egy toborzóval tartott előzetes, nem hivatalos interjún való részvételre, hogy felmérjük az adott munkakörre való alkalmasságát. A hivatalos interjúfolyamatban általában 3-5 munkatárs vesz részt – beleértve a felvételi menedzsert is –, négyszemközti vagy panelinterjúk keretében. Az adott munkakörre interjúztatott összes jelölt hasonló folyamatban vesz részt (pl.: az összes panelinterjún vagy négyszemközti interjún). A legtöbb interjú körülbelül 45 percig tart, de a szerepkörtől vagy a folyamat stádiumától függően, ez lehet egy kicsit rövidebb vagy hosszabb is.

Az interjú lehetőséget nyújt számunkra, hogy jobban megértsük, mi az, ami igazán érdekli Önt, és többet tudjunk meg az elért eredményeiről, miközben értékeljük készségeit, képességeit és tapasztalatait. Szeretnénk biztosítani, hogy a Pfizernél és azon belül az adott szerepkörben is fejlődni tudjon, és ez végső soron a betegek életét megváltoztató áttörések sikeres megvalósításához vezessen.

Ön arra számíthat, hogy viselkedésalapú és helyzetalapú kérdéseket fog kapni, amelyek összhangban állnak vállalati értékeinkkel: Kiválóság, Bátorság, Méltányosság és Öröm. Felhívjuk figyelmét, hogy a szerepkörtől függően további technikai kérdéseket tehetnek fel Önnek, amelyekkel a munkakörhöz szükséges készségeit mérik fel.

Az alábbiakban olyan tipikus kérdéseket talál a Pfizer értékei alapján meghatározott kategóriák alapján, amelyeket egy interjú során feltehetnek Önnek.

Bátorság

Nagyban gondolkodás

Ismertessen egy olyan esetet, amikor felismerte valaki más merész ötletét, és segítette annak előmozdítását a megvalósulás felé.

Hogyan hallott az ötletről, és mivel járult hozzá az ötlethez? Milyen lépéseket tett annak érdekében, hogy az ötlet megvalósulhasson? Megjutalmazta vagy elismerte az adott személyt azért, hogy felvetette az ötletet?

Miért fontos ez számunkra?

A Pfizernél ambiciózus célokat tűzünk ki magunk elé, motiválunk és vezetünk másokat kreatív gondolkodás és tényeken alapuló kockázatvállalás segítségével, hogy még bizonytalanságok esetén is elérjük azokat.

A fontos kérdésekre való összpontosítás

Meséljen el egy olyan esetet, amikor úgy irányított másokat, hogy képesek legyenek a legmagasabb prioritású munkára összpontosítani.

Milyen lépéseket tett annak érdekében, hogy átvegye a kezdeményezést és lehetővé tegye mások számára, hogy meghatározzák a legfontosabb teendőt, a legsürgősebbel szemben? Milyen tényezőket vett figyelembe a rangsor felállítása során? Hogyan kezelte az egymásnak ellentmondó prioritásokat?

Miért fontos ez számunkra?

A Pfizernél olyan környezetet teremtünk, amely lehetővé teszi a csapattagok számára, hogy kritikusan értékeljék a feladatok fontosságát a sürgősséggel szemben, és céltudatosan érjék el a prioritásokat.

Felszólalás

Meséljen el egy olyan esetet, amikor a különböző nézőpontok bemutatására bátorított, és teret adott másoknak, hogy felszólaljanak.

Milyen lépéseket tett annak érdekében, hogy másokat arra ösztönözzön, hogy hangot adjanak eltérő véleményüknek? Hogyan gondoskodott arról, hogy tisztelettel kezeljék az érintettek a különböző nézőpontokat?

Miért fontos ez számunkra?
​​​​​​​

A Pfizernél vezető szerepet vállalunk abban, hogy felszólaljunk egy nehéz helyzetben, és olyan biztonságos környezetet teremtsünk, ahol a konstruktív és őszinte visszajelzéseket pozitívan fogadják, és másokat is arra bátorítanak, hogy nyíltan fejezzék ki nézeteiket.

KIVÁLÓSÁG

Megegyezés abban, hogy ki mit csinál

Ismertessen egy olyan esetet, amikor másokon számonkérte kötelezettségvállalásaikat.

Hogyan kommunikált és teremtett egyértelmű helyzetet a csapat számára? Mit csinálna esetleg a jövőben másképpen?

Miért fontos ez számunkra?
​​​​​​​

A Pfizernél lehetővé tesszük a csapatoknak, hogy meghatározzák egyéni és csapatszintű felelősségeiket, támogassák a csapat döntéseit, és számonkérjék egymáson a kötelezettségvállalások teljesítését.

MÉLTÁNYOSSÁG

BEFOGADÓ MAGATARTÁS

Meséljen el egy olyan esetet, amikor a különböző nézőpontok aktív kikérésével és beépítésével pozitív eredményeket ért el.

Mi volt a helyzet? Kiknek a nézőpontját kérte ki, és hogyan? Tapasztal-e bármilyen ellenállást az Ön által képviselt megközelítéssel szemben? Ha igen, mit tett?

Miért fontos ez számunkra?
​​​​​​​

A Pfizernél aktív módon kikérjük a különböző ötletekkel és háttérrel rendelkező személyek véleményét, és felszabadítjuk a másokban rejlő lehetőségeket, hogy a legjobbat tudják nyújtani munkájuk során.

FEDDHETETLEN CSELEKVÉS

Meséljen egy olyan esetről, amikor a mások iránti tisztelet hiányát észlelte, és lépéseket tett a helyzet kezelésére.

Hogyan reagált a helyzetre? Milyen lépéseket tett?

Miért fontos ez számunkra?
​​​​​​​

A Pfizernél támogatjuk a legmagasabb szintű feddhetetlenséget, annak megfelelően viselkedünk, és másokon is számon kérjük, hogy ugyanígy járjanak el.

ÖRÖM

FELSZABADULTSÁG

Meséljen el egy olyan esetet, amikor egy kihívásokkal teli időszakban pozitív légkört teremtett a csapat számára.

Mi volt a helyzet? Milyen lépéseket tett? Szembesült-e bármilyen ellenállással? Ha igen, hogyan kezelte azt?

Miért fontos ez számunkra?
​​​​​​​

A Pfizernél támogatjuk az egységet, a felszabadultságot és a pozitív hozzáállást a munkahelyen, optimizmusra és csapatmunkára ösztönözzük munkatársainkat, még ellenállás vagy nehéz helyzet esetén is.

EGYMÁS ELISMERÉSE

Meséljen egy olyan esetről, amikor csapatközpontú környezetet teremtett azzal, hogy együtt ünnepelték az Önök által elvégzett feladatokat.

Mi volt a helyzet? Milyen lépéseket tett a kis és nagy eredmények elismerésére? Mi volt a kimenetel?

Miért fontos ez számunkra?
​​​​​​​

A Pfizernél egységesen megünnepeljük a csapattagokat erőfeszítéseikért és eredményeikért, biztosítva, hogy munkájukat mások is elismerjék, ez pedig pozitív hatást gyakorol a csapatra.

Tisztában vagyunk vele, hogy ez egy kétirányú döntési folyamat, ezért kérjük, használja ki a lehetőséget az interjú során, hogy többet tudjon meg rólunk. Nyugodtan tegyen fel kérdéseket a szereppel, a csapattal, a Pfizer kultúrájával, értékeivel és növekedési gondolkodásmódjával kapcsolatban, vagy bármi mással kapcsolatban, ami a Pfizernél való munkavégzéssel kapcsolatos. Szeretjük összefoglalni, hogy a Pfizer miért olyan nagyszerű munkahely!

KarrierHírekOldaltérkép Partners Rólunk Covid-19Terápiás területeink Társadalom Grant Seekers Media PfizerMedKözzétételJognyilatkozatAdatvédelmi szabályokCookie Irányelv

Helyi megfelelőségi jelentéstétel 
útmutató és adatvédelmi tájékoztató

Business to Business
Copyright © 2002- 2022 Pfizer Inc. All rights reserved. This information—including product information—is intended only for residents of Hungary.