KapcsolatKarrierKapcsolatOldaltérkép
HomeTársadalomKlinikai kutatásInvestigate programInvestigate program

INVESTIGATE – nyitott kapukkal a világra

A gyógyszerfejlesztés területén kialakított együttműködéseink révén támogatjuk új technológiai lehetőségek kialakítását és fejlesztését azért, hogy a betegek számára biztonságosabb és hatékonyabb gyógyszereket nyújtsunk.

Ennek egyik fontos eleme például, hogy az egészségügyi szakemberek és a kutatók hozzáférjenek olyan eszközökhöz és alkalmazásokhoz, melyek a magas minőségű vizsgálatok kivitelezését támogatják.

Lényeges fejlesztés az is, hogy a klinikai vizsgálatok még átláthatóbbak legyenek.

Összegyűjtve gyakorlott vizsgálók ismereteit és visszajelzéseit, elindítottuk az INVESTIGATE elnevezésű internetes oldalt, amely hatékony kapcsolattartást tesz lehetővé a vizsgálói centrumok és a Pfizer szakemberei között.

Ez az új felület otthont ad a kutatással összefüggő cikkeknek, útmutatóknak és naprakész oktatóanyagoknak, hogy elősegítse a vizsgálók klinikai kutatási tapasztalatainak elmélyítését. Az INVESTIGATE interaktív jellege arra bátorítja a kutatókat, hogy kapcsolatba lépjenek kollégáikkal a világ minden részéről, valamint lehetővé teszi, hogy a vizsgálók kérdőívek segítségével folyamatos visszajelzést adjanak a klinikai vizsgálataik elvégzése során tapasztaltakról.

A kutatók számára nyújtott hasznos információkkal és új erőforrásokkal az a szándékunk, hogy tovább erősítsük a hatékony együttműködést a vizsgálóhelyekkel. Amennyiben Ön klinikai kutatásban már résztvevő szakember vagy olyan szakember, aki szeretne többet megtudni a klinikai kutatásról, további információkért kérjük, regisztráljon a http://investigate.pfizer.com weboldalon.


Lezárva: 2019. február 20.

Társadalom és Tudomány​​​​​

  • Gyógyszeradományok intézményeknek
  • Biztonságos gyógyszerhasználat
  • Gyógyszerhamisítás
  • Klinikai kutatás
KarrierHírekOldaltérkép Partners Rólunk Covid-19Terápiás területeink Társadalom Grant Seekers Media PfizerMedKözzétételJognyilatkozatAdatvédelmi szabályokCookie Irányelv

Helyi megfelelőségi jelentéstétel 
útmutató és adatvédelmi tájékoztató

Business to Business
Copyright © 2002- 2022 Pfizer Inc. All rights reserved. This information—including product information—is intended only for residents of Hungary.